Üzenet a jövőbe: a világ első karácsonyi képeslapja


A világ első karácsonyi képeslapja ma már történelmi emlék. De érdemes lehet szemügyre vennünk azért is, hogy megvizsgáljuk, van-e bármi rokonság a digitális kommunikáció mai formái és a 170 évvel ezelőtt innováció között. Tanulhatunk-e ma is a feltaláló Henry Cole-tól? Az biztos, hogy a találmánya elképesztő sikert aratott.

Az első karácsonyi képeslap történetét pontosan ismerjük. 1843-ban tervezte Sir Henry Cole, aki valódi reneszánsz figura volt a XIX. századi Angliában. Cole festett, irodalmárkodott, iparművészeti alkotással foglalkozott – emellett művészeti kiállításokat rendezett, állami levéltárat és múzeumokat szervezett, valamint kulcsszerepet játszott a postai szolgáltatások országos elterjesztésében. Bábáskodott az első postaforgalmi bélyeg megszületésénél, és az ő fejéből pattant ki a karácsonyi üdvözlőlap ötlete.

Henry Cole pályája egy teljes korszakot példáz: Nagy-Britanniának azt az aranykorát, amikor egy tehetséges közember (Cole édesapja katonatiszt volt) előtt nyitva állt a pálya, hogy a legszélesebb körben „hasson, alkosson, gyarapítson”. Megtestesítője az „amatőrség” brit hagyományának is, vagyis annak, hogy kedvtelésből is születhet magas szintű produkció, származhat kiemelkedő teljesítmény.

Érdemes szemügyre vennünk az első karácsonyi képeslapot azért is, hogy megvizsgáljuk, lehet-e bármi rokonság a digitális kommunikáció mai formái és a 170 évvel ezelőtt innováció között. Tanulhatunk-e ma is Henry Cole-tól? Mert az biztos, hogy találmánya elképesztő sikert aratott. Pár évtizeddel később már a világ minden táján használták, és a karácsonyi üdvözlőlapok az ünnep nélkülözhetetlen kellékévé váltak. A szokás békében és háborúban, a tizenkilencedik és huszadik század összes viharában fennmaradt, és ma is virágzik: az USA-ban évente kétmilliárd karácsonyi lapot küldenek, aminek nagyjából egynegyede elektronikus üdvözlet.

Az első érdekes mozzanat, hogy Cole találmánya nem volt öncélú. Három évvel korábban a Penny Post intézményének bevezetését irányította, ami jelentős közszolgáltatási reform volt: egy penny-ért, vagyis olcsó fix díjon kínált központilag szervezett postai szolgáltatást Nagy-Britannia és Írország minden polgárának. Korábban hasonló szolgáltatás nem létezett. A leveleket csak városon belül kézbesítették megbízhatóan, távolabbra különböző társaságok változó és általában magas díjszabással szállítottak küldeményt. Nem is volt általánosan elterjedt a levélküldés szokása.

Ámde ahhoz, hogy a Penny Post, ez az új kommunikációs csatorna beinduljon, tartalmat is kellett fejleszteni. A karácsonyi köszöntések, vendégségek szokása természetesen réges-régóta létezett már. Ezt a használta fel a Cole által megbízott grafikus, John Callcott Horsley, amikor megtervezte a képeslapot, aminek középpontjában egy borozgató családi társaság látható. A családtagok a képről kifelé nézve küldik üdvözletüket a címzettnek, a jól ismert köszöntéssel: „A Merry Christmas And A Happy New Year To You.” A grafikus sablont a képeslap küldője (vagyis a felhasználó) maga egészítette ki a feladó és a címzett nevével, esetleg személyes üzenettel - azaz szabhatta személyre.

A grafikai stílus természetesen ma már divatjamúlt, de a 170 éves képeslap által közvetített érzelmi üzenet változatlanul erős. Ehhez tartoznak azok a motívumok is, amelyek a lap két oldalára kerültek. Jobb és bal szélen is jótékony cselekedet, adományozás, segítségnyújtás látható. Meglepően korszerű, ma is ugyanúgy érthető és a karácsonnyal társított jelzések ezek.

A grafikai terv jó időben, már 1843 májusában elkészült. Az első karácsonyi üdvözlőlapból először ezer példányt nyomtattak, amit ugyanekkora utánnyomás követett még ugyanabban az évben. Összesen 2050 példányt értékesítettek – darabját 1 shillingért. Ami azt jelenti, hogy a képeslap ára tizenkétszerese(!) volt a postai díjnak.

Lehet, hogy Sir Henry üzletembernek sem volt utolsó?

-

Ha tetszett Önnek ez a bejegyzés, akkor csatlakozzon az ügyfélkommunikációval foglalkozó Facebook csoportunkban zajló beszélgetéshez!
 

A bejegyzés teljes szövege a medium.com-on olvasható
production | 1.6.1